Mint említettem, rengeteg ember él át pánikrohamot, még ha nem is tud róla, hogy éppen mi történt vele. Én se tudtam, hogy pánikrohamom volt először. Akkor kezdtem el sejteni, amikor megszaporodtak a rohamok. Mikor elkezdődött, sajnos igen gyakran volt. Teljesen megnehezítette az életemet. Nem tudtam, hogy mikor jön a következő és, ha jön akkor annak mikor lesz vége. Tehetetlen voltam, ám egy dologban biztos, nem akarom, hogy ez tovább folytatódjon. Édesanyámmal a pszichológus mellett döntöttünk. 

El is jött a nap. Kint várakoztam, mikor egy kedves idős hölgy lépett ki hozzám. Bemutatkoztunk egymásnak majd bekísért egy szobába. Ö egy gyerek pszichológus volt, hiszen én akkor még csak 15-16 éves voltam. A szoba tele volt játékokkal, ebből arra következtettem, hogy nem az én korosztályommal szokott ő foglalkozni. A nő komoly volt, de szimpatikus, viszont én nem tudtam megnyílni előtte. Szerintem ezt nem is vette észre, próbáltam úgy beszélni hozzá, hogy ez ne legyen feltűnő. Kényelmetlen volt a helyzet. Különböző gondolatok cikáztak a fejemben,"Én most bolond vagyok?" "Mi fog történni?" "Ugye meggyógyít?". Ezeket természetesen nem mertem megkérdezni, bár azt hiszem meg kellett volna. Kérdezgetett a családomról, suliról, barátokról. Válaszaim, így visszagondolva elég gépszerűek voltak. Bizalommal tekintettem rá, hiszen benne láttam a gyógyulás lehetőségét. Valamiért az ő érdeklődését annyira nem éreztem. Úgy éreztem, hogy ő nem meggyógyítani akar engem, hanem csak gyorsan elvégezni a munkáját. Ez nyilván rám sem volt jó hatással,így egyre zárkózottabb lettem. Kíváncsi voltam, hogy ezt észreveszi-e. Nem vette. 

Rá nézett az órájára, majd annyit mondott, hogy végeztünk, nem kell gyógyszer, ha máskor is lesz baj, telefonáljon és megbeszélünk valamit. Ennyi? Tényleg ennyi egy pszichológussal való beszélgetés? Sosem így képzeltem el, de mivel nem voltam soha sem, elkönyveltem, hogy valóban ennyi volt. 

"Nem kell gyógyszer"- ennyi a dolga egy mai pszichológusnak/ pszichiáternek? Eldönteni, hogy az ember, aki minden támaszát benne látja szedjen-e gyógyszert? Ez akkor nyilván nem gondolkodtatott el, de ezt a mai fejemmel felháborítónak találom. Én úgy gondolom rengeteg erő kell egy embernek, hogy eldöntse, neki pszichológus segítségére van szüksége. Aki bemegy egy ilyen szobába, akarva, akaratlanul teljesen meztelenre vetkőznik egy vad idegen ember előtt. Ezért cserébe nem azt várná, hogy gyógyszert írjon, hanem azt, hogy támaszt nyújtson, elmondja mi történik vele, megnyugtassa, hogy nem lesz semmi baj és, hogy tud rajta segíteni.

Természetesen ennyitől nem múltak el a pánikrohamaim, tehát újra meglátogattam ezt a kedves szakembert. A beszlgetésünk pontosan ugyanúgy zajlott le, mint az előző. A végén ennyit mondott: "A családi problémája az oka mindennek, mondja el a szüleinek, szerintem többször nem kell találkoznunk." Ezt kétszer egy órából szűrte le? Nem lehet, hogy valamit nem mondtam el? Nem kéne ezzel többet foglalkozni? Őt akkor láttam utoljára. Elmondtam a szüleimnek, dehát ők mit tudtak kezdeni vele? Semmi útmutatást nem kaptunk arra, hogy most hogyan tovább. Oldjuk meg magunk....köszi.

Az én tanácsom a következő: Ha egy ilyen pszichológussal hoz össze minket az élet, MENEKÜLJÜNK! Keressünk egy másik szakembert, de sürgősen, mert ennytől nem oldódik meg a problémánk. Ha úgy érezzük, hogy nem kaptuk meg tőle azt, amit vártunk, ami elvezethet a gyógyuláshoz, akkor menjünk tovább és addig keressük, amíg azt nem gondoljuk, hogy igen, ő az aki nekem tud segíteni. Az a legfontosabb, hogy meg tudjunk nyílni az orvosunk előtt és szívesen beszéljünk neki a problémáinkról, mert azt érezteti velünk, hogy van kiút. A gyógyszerekről pedig annyit, hogy én először nem fogadtam el, mert meg akartam próbálni nélküle küzdeni. Nem mindig a gyógyszerekben van a megoldás, egy jó szakember nem is ragaszkodik hozzájuk, hagyja, hogy a beteg döntse el, hogy szüksége van-e rá (természetesen ez csak a pánikra vonatkozik, másról nem tudok nyilatkozni). A nyugtatókról meg annyit, hogy én eldöntöttem, hogy 20 éves létemre nem szeretnék gyógyszerfüggővé válni ezért én a gyógynövény alapú nyugtatókra bíztam magamat,ami nagyon sokat segített. Teák, gyógyfüvek minden mennyiségben!!

Ejj ez kicsit hosszúra sikeredett de remélem az értékén nem változtat :D puszipacsi